No, hát elkezdődött... Annak hogy a céggel megjelentünk a digitális világban az az oka, hogy közel 30 évi működés után kicsit megpróbálunk váltani a könyvelési szolgáltatási területen is. Amikor 1990 környékén elkezdtünk könyvelni, az úgy indult, hogy a kedves vállalkozó minden hónapban elvándorolt hozzánk és leadta a cége számláit, banki kivonatait. Mi azokat szépen lekönyveltük, elkészítettük a szükséges bevallásokat, beadtuk azokat. Harminc év alatt nem sokat változott a dolog, persze, közben bejött az APEH (ma NAV) felé, hogy elektronikusan mennek a bevallások, meg letöltjük az ügyfél folyószámláját, meg emailben küldjük aki a fizetési értesítőket, de ezek csak apró változások voltak a teljes szolgáltatási körhöz képest. Aztán tavaly részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol prezentálták, hogy lehet ezt a munkát másképp is végezni. Felesleges a papírt utaztatni, mikor gyakorlatilag minden adat és információ ott van a számítógépeden, ki tudod exportálni és tudod küldeni. Felesleges az adatot, fájlt kinyomtatni, bevinni a könyvelődnek, aki aztán azt újra digitalizálja. Szóval részt vettem egy konferencián, ahol találkoztam olyan emberekkel akik már 21. századi módon kezelik az ügyviteli folyamatokat. Közben ugye az elmúlt pár évben az adóhatóság is rendesen belehúzott a digitalizációba, lásd számlázóprogramok kötelező adóhatósági adatexportja, a 100 eft fölötti áfás számlák azonnali jelentése. 2020. július 1-től pedig újabb változás jön, amit én kb. az 1989-es adórendszer bevetéséhez mérhető változásnak látok. MINDEN, mondom MINDEN számla a kiállítását követően azonnal megy a NAV szerverére, bejövő oldalon pedig az áfabevallás melléklete a befogadott számlák jelentése. Adószám alapján NAV szervere összefésül és máris lebukott aki nem képes változtatni a rendszerén, szemléletén, hozzáállásán. Na de nem ezekről a változásokról akartam írni, hanem a könyvelőket és ügyfeleiket érintő folyamatok változásáról, illetve arról, hogy én úgy ítélem meg, hogy változtatni kell a 30 éves gyakorlaton, utazzon az adat! Ne az ügyvezető, a pénzügyes, a könyvelő vágja magát kocsiba, elég, ha az szükséges adatokat küldöd el emailben, töltöd fel egy felhőbe, ez mégiscsak gyorsabb és olcsóbb megoldás. Ne azzal teljen el a könyvelő ideje, hogy 100-1000 árubeszerzés számlát pötyög be a komputerbe, hanem azzal, hogy ugyanezen számlák beolvasása után egy gyors és hatékony ellenőrzést követően azonnal információval szolgál az ügyfelének és segíti annak gazdasági döntéseit. Szóval az idei évtől kezdődően digitálisan IS dolgozunk (maradt még pár ügyfél, aki kicsit lassabban tud váltani) és úgy gondoltam, hogy digitális szolgáltatáshoz legyen egy kis digitális megjelenés, hogy akit érdekel a dolog, az megtaláljon bennünket a digitális platformok egyik legnagyobbikán. Ami jó még ebben az egészben, hogy nagyon nem számít, hogy hol működik a céged, az adatnak mindegy mennyit utazik. hogy a szomszéd házból küldi az ügyfél, vagy Zalaegerszegről. Persze ha szükség van személyes találkozóra - márpedig mindig szükség van - akkor is bármikor tudunk találkozni és beszélgetni lényeges dolgokról.