Végre!!!!
Cégünk 1991-es megalakítása után talán a második legjelentősebb sztori, végre elkészült cégünk weblapja!

Cégünk 1991-es alapítása óta nagyot változott a világ. Az első számítógépeink - ha jól emlékszem - még kb. 100 MB tárhellyel rendelkező DOS-os gépek voltak, aztán a 90-es évek második felétől elindult az internet, még a betárcsázós modemekkel. 

Ma meg egy fél emberöltő után mindenki apró számítógépekkel a kezében közlekedik és fél életünket a digitális világban éljük.

Ahhoz képest, hogy már a 90-es évek végén úgy gondoltam, hogy szükséges jelen lenni a világhálón is, elég sok év eltelt míg az elképzelésből valóság lett. Ez egyedül az én hibám volt, sosem volt arra szükség, hogy az új ügyfelek a neten keresve találjanak ránk, mindig volt fontosabb tennivaló, így aztán passzív szereplői voltunk ennek a világnak. Adóbevallásainkat már kb. 10 éve digitálisan továbbjuk az adóhatóság felé, a beszámolókat elektronikusan tesszük közé, ügyfeleinkkel nagyrészt emailben tartjuk a kapcsolatot, infromációink nagy részét a neten találjuk meg.

De ennek vége, most belépünk a 21. századba.

SZÓVAL HELLÓ 21. SZÁZAD, ITT VAGYUNK!!!!